Általában igyekszek a dolgokat hamar elintézni, vagyis gyorsan szabadulni akarok a kényszerű, kötelező és általában, de legalábbis néha boldogságérzetet maguk után vonó cselekvések igájából és gyorsan igyekszek visszasüppedni a semmittevés sűrű, unalmas és kétségtelenül semmilyen kielégülés-érzetet nem nyújtó palacsinta masszájába.
Olyankor mérges is vagyok, hogy minek kellett ez vagy az elromoljon és most azzal kell foglalkoznom ahelyett hogy mindenféle érzelmi és értelmi agyi tevékenység nélkül izzaszthatnám magam legalább egy órán keresztül a biciklin a csendes délutáni napsütésben, miközben más házat épít vagy egyéb olyan tevékenységet művel ami a házépítéshez teremti meg az anyagi alapot.
Ilyenkor leporolom a bepókhálósodott csavarhúzót, az egy kezemen megszámlálható szerszámaim egyik leggyakrabban használt eszközét és nekiállok a fazék kotyogó fülének meghúzásához. Ha valamiből netalán kiveszek egy csavart, akkor azt már két perc múlva nem találom. Mire megkapom, arra rendszerint eltűnik a csavarhúzó, vagy a csavarozandó (ez olyan mint az osztó és osztandó). Mikor próbálom visszacsavarni, akkor a harmadik alkalomra általában már úgy esik ki a kezemből, hogy külső segítséget igényel a megtalálása. Lehet az családtag, szomszéd, jóbarát vagy egyszerű járókelő, ügyetlenségemet nem bírván tovább nyugodt türelemmel szemlélni, finalizálja is a munkálatot.
Bármihez fogok, úgy választom meg az időpontot, hogy ha lehet az idő is szorítson. Jobban mondva a rendelkezésemre álló rengeteg időt mindig ki akarom tölteni percről percre, mintha roppant elfoglalt volnék, nehogy két perccel többet álljak az egyik sorban mintha a másikba álltam volna, mert akkor két pereccel hamarabb végezhetnék az ebéddel. Két perccel hamarabb feküdhetnék le este és két perccel többet olvashatnék, ha nem töltenék el előtte öt percet azzal, hogy eldöntsem melyiket is vegyem kézbe az éppen olvasott három könyv egyikéből.
Most éppen a szoba falából kilógó villanykapcsolót céloztam meg. Az indulás előtt még rendelkezésemre álló tíz percbe gondoltam bőven belefér a két csavar meglazítása, a kapcsolónak a helyére való visszatuszkolása és a két csavar megszorítása.
Mint már az elején említettem igyekszek gyorsan túl lenni a kétkezű észjárást igénylő tevékenységeken, ezért tényleg két perc alatt kész is voltam. Csakhogy a kapcsoló nem állt elég egyenesen a helyén. Ez általában nem szokott zavarni, de mostanában személyiségfejlesztéssel is foglalkozok a háznemépítésen kívül és jógázni is járok, ami megtanít a kitartásra és az alaposan elvégzett munka örömére, úgyhogy miközben csodálkoztam magamon, nekiláttam újra kicsavarni. Most jó alaposan kicsavartam, így könnyebben be is tudtam gyúrni a helyére és erősen izzadtam miközben egyszerre nyomtam és csavartam is.
Meg is volt a jól végzett munka öröme, a kapcsoló állt, mint a fa szára. Már épp megint a spórláson kezdtem gondolkodni, hogy érdemes lett volna egyből az alapos munkával kezdeni és akkor kihagyhattam volna az alaptalant, mikoris felvillant, hogy a második becsavarozáskor ott lógott egy szál drót a falban magára, semmilyen viszonyt sem létesítve a kapcsolóval. Hamar gyújtom, s hát a sejtésem nem bizonyult alaptalannak, a villany nem gyúlt fel. Ismervén magamat, gondoltam, jobb lett volna egy ilyen apró munkához is inkább szerelőt hívni, vagy legalább, hagytam volna úgy, mikor már csak félig kotyogott, de legalább működött. Már rég eldöntöttem azt is, hogy nem fogok többet a tökéletes megoldásra törekedni, pláne ha azt egy óra tervezgetés előz meg, ahelyett, hogy tíz perc alatt elintézném.
Aztán harmadjára is kicsavaroztam és láttam, hogy van még egy csavar a kapcsolón, amivel rögzíteni lehet a drótot a kapcsolóhoz. Most már kevésbé izzadva, de azért remegő fáradt kezekkel nyomva csavartam vissza a kapcsolót a helyére. Ezennel az öröm is nagyobb volt, hiszen villanyszerelői ismeretek teljes hiányában nemcsak a kapcsolót sikerült visszahelyezzem egyedül a falba, de a pluszszerelés miatt mintegy bónuszként még az égő is felgyúlt amint kezemet rátéve enyhén, de határozottan megnyomtam a tökéletesen álló kapcsolót.
UI: Ez azért sikerült ilyen hosszúra, mert a sztoriból ítélve azt hittem, hogy igen rövid lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése