Régi lagzi sztory

Nappali lagziba mentünk egy távoli városba. Nyár volt, meleg volt, a rokonság a város szélén öltöződött, mi is csatlakoztunk hozzájuk. Mivel nagy volt a hőség a cipőmet sem kötöztem be és az ingemet sem gomboltam be egészen. Épp a napszemüveget csaptam fel még a fejem tetejére, hogy a kopaszodó homlokomat ne süsse ki a nap.

Két tempósabb kör a központban, zsákutca, visszafordulás. Mindig az ment elől aki azt hitte tudja az utat. A fényképésznéni már javában keccegtetett a templomban mire odaértünk. Épp csak kifújtuk magunkat mikor látom, hogy kezdi szerre megörökíteni a résztvevőket. Hatalmas objektívét, amely másfél méter túlzással sem volt több két méternél, kezdte egyenként belenyomkodni a násznép pufájába. Néztem, hogy mi lesz ebből? Ajándékba buletin (személyi) kép mindenkinek, aki a jelenlétével megtisztelte az ifjú párt, vagy előző életében a rendőrségnél fotózott és nem tud szakítani a régi hagyományokkal.

Mi az utolsó padban ültünk. Még a felénél sem tartott amikor én már nem bírtam röhögés nélkül ezt a hatalmas objektívvel, de mégis orrszőr távolságból történő fényképezési technikát. Önfeledt röhögésembe a félelem csírái is kezdtek belopózni, mert láttam, hogy a távolság fogy és lassan mi következünk, pedig nem rég cseréltem személyit.

Mire hozzánk ért már mind röhögtünk, igaz a szélsőknek még csak a válla rázkódott. Mikor az "Ojjektívvel" megállt velünk szemben és lövésre készült, pedig látta, hogy még csak templomba illő képet sem tudunk vágni, nemhogy buletinit, én a tenyerembe temettem az arcom. Ez egyeseknek sírásnak is tűnhetett. Vártam, hogy továbbáll és ha megnyugszunk a végére, akkor esetleg visszatér és mi is bekerülünk az önarcképek csarnokába.

De egyszer csak hallom, hogy Katt, Katt. Nem hittem, hogy képes lesz erre, nem elég hogy ilyen állapotba hoz, megszégyenít a rokonság előtt, még meg is örökíti és odaadja nekik, hogy tessék, látjátok hogy viselkednek egyesek a templomban. Még ránk is szólt kifele jövet, hogy kellett ez nekünk?

Aztán nem győztük kivárni a fotózkodás végét, rólunk már úgyis megvolt A FOTÓ, így hát lementünk a vendéglőhöz és úgy döntöttünk, hogy hátramegyünk a teraszra meginni egy sört amíg jön a násznép. A násznép jött és be is vonult, de a bejárat után még ott állt a teljesen még meg nem kopasztott pezsgőspoharas állvány. Vettünk is hamar két-két poharat, de mire odaadtunk volna egyet-egyet az asszonyoknak, már megint le voltunk fotózva.

Aztán még sok szép kép készült rólunk azon a napon, de egyik sem került fel a lila falra, ahogy annapetiésgergőben szokott. Egy idő után mi kérleltük, hogy még csináljon, de már nem akart. Aki kéri majd küldök egy-két fotót, de csak egyszer szabad megnézni és utána törölni, mint a Másnaposokban.