Ordíts!

Nem tudok káromkodni, sőt kiabálni vagy veszekedni sem, csak otthon és ott is inkább csak a gyerekekkel. Gondoltam beiratkozok egy tanfolyamra, de nem láttam, hogy hirdetnének ilyent, úgyhogy maradt az autodidakta módszer, az önképzés, mint minden egyébbel amit aránylag rendesen megtanul az ember az életében.

Azt tanácsolták, hogy menjek ki a szabadba és ott ordítozzak, de én attól való félelmemben, hogy mi van ha valaki épp arra jár és mégis meghallja, azt találtam ki, hogy az autóban kezdek ordítozni, az úgyis szabályos, ezt a módszert sokan alkalmazzák.

Először csak halkan kezdtem kiabálni, felhúzott zenére, hogy nehogy a járókelőket megijesszem, aztán ha a városon kívül kocsikáztam akkor már kikapcsoltam a zenét és a végén már torkom szakadtából ordítoztam, de csak akkor ha nem volt kocsi a közelben, máskor egyébként visszafogtam magam.

Aztán észrevettem, hogy vezetés közben olyan dolgok történnek velem, főleg a többi közlekedésben résztvevő egyénnek köszönhetően, aminek következtében nyugodtan ordibálhatnék, akár rájuk is és még az sem lenne baj ha meghallják. Ezt próbáltam figyelembe venni a későbbieknél, de a reakcióm mindig késett néhány percet, már rég nem volt ott az illető, mire felismertem, hogy ez olyan helyzet volt (amelyikben nyugodtan kiabálhattam volna az ellenfélnek vagy a tettesnek).

Végül sikerült odáig fejlesztenem ezt a bennem eddig kiaknázatlanul szunnyadó készséget, hogy már csak néhány másodperces volt a lemaradásom, vagyis még ott élőben rá tudtam ordítani, amit a tettes természetesen nem hallhatott, hiszen egy másik kocsiban ült, de azért ezt még a kezem magasba emelésével és ott történő megrázásával is sikerült nyomatékosítsam.

A reakcióm ugyan késett néhány másodpercet, de utána lamentálva rájöttem, hogy ez nem is volt olyan helyzet, a tettes még nem is volt tettes, csak potenciális elkövető, ezért a tanfolyamot egyelőre beszüntettem, mert kezdtem megijedni magamtól.